03/04/2026
2021.04.03.
Nagyszombat.
Hajnalban, valamikor 5 körül ébredtem egy kórházi ágyon.
Előttem egy nagy nővérpult volt, a kórtermem ablakán keresztül láttam. Néztem… de valahogy mégis távol volt minden.
Nyugtalan voltam, a telefonomat kértem, de igazából azt sem tudtam pontosan, mi történik körülöttem.
Nem tudtam, miért vagyok ott. És arra sem emlékeztem, hogy van egy kislányom.
Csak egy furcsa, üres állapot volt.
Nem tudtam megszólítani senkit.
Mintha ott lett volna a világ előttem, mégsem értem volna el.
Délutánra mondta a pszichológus, hogy készen állok rá, hogy visszakapjam a telefonom.
Fel is hívtam a párom.
És amikor felvette, csak annyit mondott:
„Drága Szerelmem, jó nagyot aludtál.”
És ezzel a mondattal valami helyreállt bennem.
Azonnal visszajöttek az emlékek, az életem, az, hogy ki vagyok.
Azóta ez a nap nekem nem hangos ünnep, inkább egy csendes emlékeztető:
Arra, hogy néha egészen mélyről is vissza lehet találni. 🤍
