17/05/2026
Amikor valaki belép a műhelyembe, gyakran hiszi azt, hogy egy titkos alkimista páholyba vagy egy 19. századi osztrák gépgyárba csöppent. Iparművészként üveggel és fémekkel dolgozom, ékszereket készítek, a szakmám nyelvezete pedig tele van olyan jövevényszavakkal, amiket a külvilág legfeljebb csak pislogva hallgat.
Aki nem mozog a műhelyporban, annak ezek a szavak halandzsának tűnhetnek. Pedig mögöttük a rideg anyagok megszelídítésének tiszta logikája rejlik.
Az ötvösasztal titkai: Amikor a fém engedelmeskedik
A fémmegmunkálás tele van nehéz, csengő-bongó szavakkal, amik többnyire a német mesterektől ragadtak ránk.
A shájer dob
Ez a szerkezet nem egy sci-fi időgép, és nem is egy különleges hangszer. Egy lassan forgó hordóról van szó, amibe belepakolom az elkészült fém foglalatokat. Ahogy a dob forog, a benne lévő fémek és koptatóanyagok folyamatosan egymáshoz ütődnek és súrlódnak. Gyakorlatilag egy kollektív wellness-kezelés a fémeknek: a forgás közben saját magukat csiszolják és koptatják simára, megszabadulva a sorjáktól.
Zámolás
Sokan talán a zárakra vagy valamilyen titkos rítusra gondolnak, de a valóság sokkal finomabb. A szó a német Zarge (foglalat) kifejezésből ered. Amikor zámolok, akkor a fém foglalat peremét egy speciális szerszámmal finoman, milliméterről milliméterre rásimítom és ráhajtogatom az üvegre vagy a drágakőre. Ez az a pillanat, amikor a fém végleg fogságba ejti a fényt, és a kő az ékszer részévé válik.
Anka és puncni
Úgy hangzanak, mint egy kétes hírű rablópáros egy régi pesti kabaréból. A valóságban ők a lemezformálás elválaszthatatlan eszközei. Az anka egy nehéz fémkocka, tele különböző méretű, gömbölyű mélyedésekkel. A puncni pedig egy gömbvégű vastag tüske. Ha a fémlemezt ráteszem az ankára, és a puncnival megütöm, tökéletes félgömböket tudok hajlítani. Erőszakos, mégis végtelenül precíz folyamat.
Spinolás
Amikor a finom fémszálakat vagy drótokat, vagy az olvadt üvegcsíkot megpörgetem, megcsavarom, hogy egyedi textúrát kapjanak. Olyan ez, mintha a fémből fonalat fonnék, merev drótokból hozva létre lágy, organikus mintákat.
Az üvegstúdió mágiája: A rideg ragyogás formálása
Az üveg törékeny, makacs és fenséges. Megmunkálása legalább annyira fizika, mint amennyire művészet.
Fazettázás
Az üvegművészet optikai illúziója. Ez a kifejezés az üveg szélének ferde lecsiszolását jelenti. Nemcsak azért csináljuk, hogy ne vágja el a viselője ujját, hanem mert a létrehozott ferde sík teljesen megbolondítja a fényt. Úgy töri meg a napsugarakat, hogy a legegyszerűbb üvegdarab is prizmaként kezd el szivárványszínekben játszani.
Slajfolás
A nyers erő és a türelem játéka. Egyszerűen csiszolást jelent, de a műhelyben a slajfolásnak súlya van. Ekkor töröm meg az üveg rideg ellenállását, és kényszerítem rá a formát a merev anyagra a forgó korongok segítségével.
Fluszolás
A flusz (vagy fluszpor) egyfajta olvasztópor, borax, amit a forrasztásnál használunk, de az üvegeseknél a könnyen olvadó üvegmasszát vagy zománcot is jelentheti. Amikor fluszolunk, segítünk az anyagoknak, hogy a hő hatására folyékonnyá váljanak és tökéletesen eggyé olvadjanak.
A végső fázis: Ahol a két szakma összeér
A porból és a karcolásokból csak a tiszta fény maradhat.
Zsírolni
Nem a konyhai zsírozásról van szó, bár a maszatolás része a dolognak. A zsírolás a különböző polírozópaszták és kenőanyagok felvitelét jelenti. Ezek nélkül az üvegcsiszoló korong vagy a fémfúró egyszerűen felsírna a súrlódástól. A zsír itt nem ellenség, hanem a sima működés záloga.
Polírozás
Ez a legismertebb kifejezés, mégis kevesen tudják, mennyi munka van mögötte. A polírozás nem egy gyors törölgetés. Ez az a fázis, amikor a legfinomabb pasztákkal és puha korongokkal addig fényesítem az üveget és a fémet, amíg a felületük tükörré nem válik. Ekkor tűnik el a műhely pora, és születik meg az ékszer.
Ezek a szavak a mi belső kódjaink. Elsőre talán idegennek és nyersnek tűnnek, de amikor egy-egy ilyen furcsa kifejezés elhangzik, a háttérben mindig megszületik valami, ami fényes, színes, és örökké tart.
